A Heves Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása a madárinfluenza kapcsán

Tájékoztatom, hogy 2025. január 31-én egy Heves város közigazgatási területén található libatelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága madárinfluenza vírusát mutatta ki. Az állomány felszámolásra került, az állategészségügyi hatóság kijelölte a kitörés helye szerinti védő- és megfigyelési körzet határait 3 és 10 kilométeres körben,
mely elrendelő határozato(ka)t hivatalosan már eljuttattuk az érintett települési önkormányzatoknak.
A madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet (a továbbiakban: FVM rendelet) 18. § (1) bekezdése, valamint a 30. § (1) bekezdése alapján a védő- és megfigyelési körzetben – létszámtól függetlenül – valamennyi baromfitartó gazdaságot számba kell venni az eredményes járványvédelmi intézkedések érdekében, melyben az állategészségügyi hatóság
jelen helyzetben a lakosság kötelező, de önkéntes bejelentésére számít.
A bejelentési kötelezettség azokra a nem kereskedelmi célú gazdaságokra is kiterjed, amelyekben a tulajdonos saját fogyasztásra, felhasználásra, vagy kedvtelésből tart baromfit vagy más, fogságban tartott szárnyast.
Ezúton kérem Polgármester Asszony/Úr szíves segítségét, hogy településén a helyben szokásos módon értesítsen valamennyi baromfitartót a bejelentési kötelezettségről. A bejelentés elmulasztása esetén az állattartó az esetleges megbetegedés esetén nem kaphat állami kártalanítást.

A bejelentésnek tartalmaznia kell:
– a baromfitartó nevét, címét,
– az állat faját (házityúk, pulyka, liba, kacsa, galamb, strucc, emu stb.) és annak darabszámát.
A bejelentést a Heves Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály e-mail címére elelmiszer@heves.gov.hu vagy a következő telefonszámokra kérjük megtenni legkésőbb 2025. február 21-ig:
+36 36/510-430;
+36 36/510-433;
+36 30/655-0758.
A NÉBIH madárinfluenzával kapcsolatos tájékoztató anyagát csatoltan megküldjük, illetve hamarosan szórólap formájában is eljuttatjuk Önöknek.
Szíves együttműködését előre is köszönöm!

Scroll to Top